03/20100
0303
kedden reggeltől estig suli volt. Kezdődött egy 3 órás, örökké tartó materialökologie-val, ami a természetes építőanyagokról, zöld építészetről szól. Ebédszünet után jött a rémálom Esztétika. Egy full fekete ruházatú tanár beszélt minden baromságról, aminek a felét sem értettem. Az arcának csak az egyik felét használta és amikor beszélt, akkor a szája csak az egyik oldalom mozgott. Úgy nézett ki, mintha böfögte volna a szavakat. Próbált poénkodni, de nem volt vicces. Az utolsó órám Baukonstruktion volt, ami a faépítészetről szól. Kaptunk is feladatot jövő hétre. Kell egy prezentációt csinálni 3-4 fős csoportokban egy építési technológiáról. Mi a plattenbau-t kaptuk, amiről jelenleg még fogalmam sincs, h mi lehet, de már szereztünk könyveket hozzá a könyvtárból. Este beszélgetés volt az egyik konyhában, aztán alvás.
A mai nap a tervezési tárgynak volt szentelve. Reggel kaptunk egy tájékoztatót a nagyelőadóban az összes kurzusról, majd válaszhattunk, h melyikre szeretnénk járni. Délután megkaptuk a csoportbeosztásokat. Egy olyan csoportba kerültem, aminek a féléves táméja: "Radikale Themen". Nem fordítom le, elég egyértelmű, h vmi nagy agymenést fogunk csinálni. Kaptunk is egyből feladatot. Van rá 2 hetünk, aztán prezentáció. Délután elmentünk még a régi koliba, ahonnan el lehetett hozni a régi bútorokat, cuccokat. Mire odaértünk, már teljesen ki volt fosztva, csak egy kenyérpirítót sikerült0 szereznem.
Pár kép a suli környékéről és az építész műteremről, ahol az időnk nagy részét fogjuk tölteni:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.